2020. január 5., vasárnap

Bemutatkozás




Bemutatkozás


Vargáné Orbán Anikó vagyok, 
és szeretettel köszöntelek az
Ékes-Édes Stúdió      
Mézeskalács Készítő és   Tortadíszítő Tanfolyamok Oldalán!

13 év alatt elkészült 65 ezer darab mézeskalács, 7 év alatt az Ékes-Édes Stúdiójában lezajlott több mint 410 tanfolyam, ahol már több mint 1600-an megfordultak tanítványok, akik nagy arányban visszatérnek haladó tanfolyamokra is. Köszönöm Mindenkinek a töretlen érdeklődést: a megrendelőinknek a szép kihívásokat, megvalósítandó ötleteket, és a tanfolyamok résztvevőinek a kitartó figyelmet, lelkesedést, hogy igyekeznek minél többet kamatoztatni a nálunk tanultakból. 
Tartsatok velünk 2020-ban is. Igyekszünk minden kívánságotoknak megfelelni ugyanúgy, mint ahogy számíthattok ránk az elmúlt években is.




NEMZETKÖZI SIKER!

2017. november 4-én nekem ítélték a Cake Masters Awards 2017 Royal Icing kategóriájának díját. A nagy nemzetközi hírű eseményt csodás külsőségekkel, 700 fős vendégsereg jelenlétében tartották Birminghamben (UK) a Hotel Hilton Metropolban. Már jelölésem is óriási meglepetés volt. Hogy a díjat elhozhattam a Royal Icing hazájából, ami már 150 éves múltra tekint vissza, hihetetlenül óriási megtiszteltetés.


Visszatekintés:

2007. óta foglalkozom mézeskalács készítéssel. A munkáim a hagyományos magyar díszítő örökségben gyökeredzenek mégis egyediek. A használt motívumok saját tervezésűek, melyekre jellemző az aprólékos, finom kidolgozás, pontos vonalvezetés. Sikerült az elmúlt évek alatt stílust is teremteni, amiből sokan merítenek ihletet, vagy egyenesen másolják. A mézeskalács díszítésbe bevont, újragondolt, magyaros motívum alakítás magam fejlesztette ága ma már nem mondható kifejezetten egyedinek, hisz számtalan követőm szintén alkalmazza a munkáin. Nagyszerű érzés, hogy ilyen sokat tudtam hozzátenni a magyar mézeskalács díszítésének a fejlődéséhez. Bár továbbra is érvényesnek tartom az alapgondolatot: Értékelendő magasabb szintet jelent az alkotói tevékenységben a megújulni, megújítani törekvés, a meglévő szépség harmonikus továbbfejlesztése. Akinek a munkája, gondolatai, mintái így átragyognak az azokat felhasznált más munkákból illik és úgy etikus, ha hivatkoznak rá.... 
Ma már különösen büszke lehetek, mert sok tanítványomat ismerni fel azonnal a munkája láttán, sokukra közülük szintén felfigyelhetünk a kézjegyeik alapján.
Ezen a linken olvashatsz egyedi stílusomban készített mézeskalácsaimról. >>>


Az oktató műhely ma is működik.
Kis létszámú tanfolyamoknak ad helyet,
például a Grillázs Készítő Tanfolyamnak.
Az évek alatt sokan fordultak hozzám és kértek szakmai segítséget. Ez adta az ötletet, hogy tevékenységemet kiszélesítsem. 2013-ban készült el a műhelyem ahol már nem csak az mézesek készítését, de a tapasztalatok és tudás átadását is  nagy örömmel tehetem a Mézeskalács Készítő Tanfolyamaimon szép és kényelmes környezetben. Ez az új lehetőség rengeteg pozitív élményt hozott nekem és az elégedett és lelkes tanítványaimnak is.





Szintén 2013-ban készítettem el az első cukormázas, azaz Glazúrozott Tortámat. Óriási felfedezés volt számomra, hogy az általam már jól ismert anyag főleg az angolszász területken milyen csodálatos történelemmel, és technikai gazdagsággal rendelkezik. Igazi szakmai kihívást találtam és élményteli felfedezéseket tettem a téma körül, keresve a saját utamat, közben tágítva a határokat.

A különféle royal icinggal, 
illetve glazúrozott technikákkal készült




Glazúrozott Kastély torta A SIRHA 2016. kiállításra




A különféle royal icinggal, 
illetve glazúrozott technikákkal készült




2013 óta elkalandoztam a hagyományosabb jellegű mézeskalácsoktól is és sok újabb technikát próbáltam ki és fejlesztettem tovább a tudásomat, csiszoltam a stílusomat. Hihetetlen mennyi mindenre alkalmas a cukormáz.










KIEMELT MÉDIA MEGJELENÉSEK:



https://www.youtube.com/watch?v=nS7zmNIShBQ







 

Az Ékes-Édes Ajándékok  weboldalán "virtuális műhelyünk" készítői már 2014 óta kínálják gyönyörű mézeskalács ajándéktárgyaikat és fogadják a megrendelők egyedi igényeit is.  




Elégedett vásárlóink révén munkáink nemcsak a magyarlakta Felvidékre, Délvidékre, Erdélybe, vagy a Partiumba jutottak el, hanem számos európai, és távoli országba is, mint Franciaország, Németország, Anglia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, az USA, Kanada, Tunézia, Ausztrália, Japán......, vagy a Fülöp-szigetek.



2016-ban nagy örömünkre új mérföldkőhöz értünk. 2016. nyarán új helyszínre költöztünk. Az Oktatási Stúdió tágas, világos és kényelmes, modern és technikailag jól felszerelt berendezésével Nyugat Magyarország legjobb hobbicukrász oktatási stúdiójában már sok újdonsággal is várjuk a kedves tanulni vágyókat. Változatlanul Cserszegtomajon, a "régi" mézeskalácsos műhely szomszédságában, kellemes vidékies nyaralóövezetben, Keszthely és Hévíz mellett. Így az élmény nem csak a tanfolyamokon résztvevőknek, de a kísérő családtagoknak is biztosított.




Egyre bővülő tanfolyami kínálattal 2020-ban  megújult dupla Stúdióval, már több mint 28 tanfolyammal, évi közel 90 alkalommal, 6 szakképzett oktatóval kibővített helyszínen várjuk az érdeklődőket.








Köszönöm minden kedves tanítványunknak az eddigi bizalmat és a kedves barátságokat.

Kívánom, hogy találjatok még több örömet ezt követően is az ékes és édes elfoglaltságokban. 



Vargáné Orbán Anikó - oktató



   

Ha szeretnél jelentkezni 
Hobbicukrász Tanfolyamra, 
várom jelentkezésedet az elérhetőségeimen.

Várlak a hivatalos honlapomon is:


www.ekes-edes.hu



Itt is megtalálsz, kattints a gombra:

   





2020. január 1., szerda

IV. HALLER GASZTRO KUPA és MÉZESKALÁCS VERSENY 2020.

Mézeskalács Verseny
Megrendezésre kerül 2020. szeptember 19-20-án
a IV. HALLER GASZTRO KUPA és VENDÉGLÁTÓIPARI FÓRUM (2020. március 28-29.) keretén belül, amelynek további kísérő rendezvényei a KIÁLLÍTÁSOK, BEMUTATÓK, CUKORSHOW, EXTRÉM TORTA VERSENY, CUKORVIRÁG VERSENY és az ÉKES-ÉDES STÚDIÓ KIÁLLÍTÁSA és BEMUTATÓI....



KATEGÓRIÁK:
  1. Szettek: kisebb sík darabokból álló 3-12 db azonos technikával készült mézeskalácsok.
  2. Plakett-kép-címer: nagyobb sík, egyszerű (fújatott) alaptésztából készült, bármilyen módon díszített mézeskalácsok, vagy alaktartó tésztát alkalmazva, de gazdagon díszített munkadarabok. 
  3. Magfelrakással készült mézeskalácsok: tészta lehet alaktartó és fújatott tészta is, forma lehet sík és térbeli is. Ebben a kategóriában értékelendő a díszítő technika.
  4. Mézeskerámia: kizárólag alaktartó tésztából készült kézzel formázott; kevéssé, vagy egyáltalán nem díszített mézeskalácsok, ahol ezáltal is érvényesül elsősorban a forma.
  5. Ütőfás mézeskalácsok: több darabból álló szett, vagy egyedi darabok.
  6. Egyszerűbb térbeli formák: Szettben, vagy egyedi különböző technikákkal díszített tál, gömb, tojás, kosár, asztaldíszek, gyertyatartók stb. Amennyiben gazdagon formázott tészta az alapjuk kevés díszítéssel úgy előző kategóriába sorolandó.
  7. Bonyolultabb, összetettebb térbeli építmények: épületek, terepasztal, kifejezetten bonyolultabb asztaldíszek stb.
  8. Gyermek kategória 12 éves korig
  9. Egyéb: Egyéb kategóriákra lehet javaslatot tenni az Ékes-Édes Stúdió elérhetőségein augusztus 15-ig.

DÍJAZÁS:
Minden nevezést egyedileg bírálunk. A magasabb színvonalú munkák arany, ezüst és bronz érmet illetve az elismerést tanúsító diplomát kapnak. A kategóriák abszolút nyerteseit oklevéllel emeljük ki.
A kategóriák összesítésével a verseny három legkiemelkedőbb munkáját kupával díjazunk.


KÜLÖNDÍJAK:

Az Ékes-Édes Stúdió különdíjakat is oszt a kategóriák összevont értékelésében. 1-1 db 15,000 Ft-os az Ékes-Édes Stúdióban szabadon felhasználható tanfolyami részvételi kupon:
  1. A legszebb autentikus magyar, illetve magyaros jellegű írókázott mézeskalács
  2. A legszebb formázott tésztából készült alkotás
  3. A formájában, színeiben, koncepciójában leginkább művészi, harmonikus mű



TUDNIVALÓK:

Helyszín: 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14.
Időpontja: 2020. szeptember 20. vasárnap
A versenyen való részvétel feltétele:
Időben leadott jelentkezés, a versenykiírás feltételeinek elfogadása.
Az értékelés a pontozás alapján: arany- ezüst- bronzérem, oklevél.
A zsűri döntése megfellebbezhetetlen.
A zsűrizés végeztével lehetőséget teremtünk a zsűri tagokkal (az Ékes-Édes Stúdió oktatói) történő beszélgetésre.
A díszmunkák megnevezéséről a versenyzők gondoskodnak.
Az asztalok leterítve és felszoknyázva várják a tisztelt versenyzőket, egyéb díszítésekről a versenyzők gondoskodnak. A zsűrizés végéig semmilyen egyértelműen beazonosítható jelet, nevet az asztalon elhelyezni nem lehet. A szervezők fenntartják a jogot, hogy ezeket a zsűrizés végéig az asztalról eltávolítják. A zsűrizés végeztével lehet a névtáblákat és reklámanyagokat az asztalokon elhelyezni.
Egy versenyző több munkával is nevezhet.

A jelentkezés módja, és további információ: a haller.gasztrokupa@gmail.com, vagy a Haller Kupa Facebook oldalán üzenetben!

Nevezési határidő: (2020. szeptember 10.)
Nevezési díj nincs!!!




Az elmúlt 10-15 évben igazán felélénkült a mézeskalács készítésének hagyománya. S nem csak a magyar hagyományos mézeskalács készítés, díszítés ápolását láthatjuk, hanem trendként egyre több újdonságnak számító technika is van kialakulóban, fejlődésben, terjedőben. Célunk az értékek megőrzése, továbbfejlesztése, megismertetése. Örömmel látjuk, hogy egyre többeknek nagyszerű kikapcsolodási lehetőség, művészi kibontakozási forma, és nem keveseknek keresetkiegészítés vagy foglalkozásává is vált a mézeskalács készítés az elmúlt időszak során. Kérünk minden érdeklődő, alkotót mutassa meg munkáit, hogy felvonultathassuk a mai magyar mézeskalácsot, bemutatva a sokszínűségét, gazdagságát, értékességét.

Kérünk minden kedves mézeskalácsot kedvelőt, érdeklődőt, megrendelőt, készítőt, alkotót adja tovább a nagyszabású rendezvény, igen érdekes és színvonalasnak ígérkező versenyének hírét, hogy minél többen értesülhessenek róla.

A felkészüléshez gazdag inspirációt, örömteli felkészülést, jó egészséget, a versenyhez sok sikert kívánunk!

Hívunk és várunk minden érdeklődőt látogatóként és versenyzőként egyaránt sok szeretettel:

A V. HALLER GASZTRO KUPA és
VENDÉGLÁTÓIPARI FÓRUM szervezői, és az



Ékes-Édes Hobbicukrász Tanfolyamok


  
3 db 15,000 Ft értékű kupon, ami beváltható egy tetszőlegesen kiválasztott tanfolyamra


A tanfolyam időpontja a 2021-ra meghirdetett dátumok közül választható ki a játék után küldött tájékoztató alapján.






A megnyert lehetőség át nem ruházható, és pénzre nem váltható.



Nevezés a NYEREMÉNYJÁTÉKRA kizárólag 2020. szeptember 20-án
ezen Jelentkezési Lap 1 db példányának személyes leadásával
az Ékes-Édes Stúdió kiállító standjánál, a MÉZESKALÁCS VERSENY helyszínén,

9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14.


BEMUTATÓINK:

Tortafestés, babkrém virágok,
vajkrém díszítés (kaktuszok, virágok),
késfestés, mézeskalács díszítés, royal icing felülírás,
marcipán és csokoládé virágok...